A királynak katonai szolgálattal tartozó köznemesség a 13. században felvette a harcot az egyre erősödő nagybirtokosok hatalmával szemben. 1232-ben Zala megyében, Kehidán, azaz Ketüd-dídjánál üléseztek “a Zalán innen és túl lakó szerviensek”, akik II. Andráshoz fordultak kérésükkel: mivel távol lévén a bíráskodó királyi udvartól, maguk szolgáltathassanak igazságot őket érintő ügyes-bajos dolgaikban. A szerviensek az oklevél tanúsága szerint ekkor már rendelkezhettek némi hatalommal, mivel Bertalan veszprémi püspök hozzájuk fordult, hogy az ő és az Atyusz (Oguz) bán közti birtokvitában ítélkezzenek. Az eljárás során tanúként több “eléggé nemes” férfiút hallgattak meg, bár az ítéletnek nem sikerült érvényt szerezniük, ugyanis “a bán a mi ítéletünket végképpen semmiben sem méltatta figyelemre”.
Az oklevélre a királyi vármegye felbomlásának, a nemesi vármegye kialakulásának első bizonyítékaként tekintett a történetírás. Az újabb kutatások szerint nem az egyetlen, azonban mégis kiemelkedő forrás: ezen oklevélben figyelhető meg annak a folyamatnak az első megnyilvánulása, amikor az Árpád-kor végén átalakul, kiszélesedik a nemesség fogalma. Már nem csak a nagybirtokos, országos méltóságokat betöltő személyeket tekintették nemeseknek, velük egyenrangúakká, “eléggé nemes” férfiakká váltak a kisebb-nagyobb területek, közösségek előkelői is, kialakítva a bíráskodásra épülő rendei önkormányzatukat.
A latin nyelvű oklevél alján látható hat bevágás arra utal, hogy a kor szokása szerint eredetileg hat pecsét függött rajta. Ezek az idők során elvesztek.
Nemcsak a megye, hanem a hazai társadalom- és jogtörténet egyik legkiemelkedőbb forrása, a nemesi vármegye kialakulásának egyik legfontosabb bizonyítéka.
(Javaslattevő: Göcseji Múzem, Zalaegerszeg)