Kovács Gyula pórszombati Tündérkertje –Őshonos magyar gyümölcsfa génbank

Kovács Gyula erdész 2000-féle régi magyar, többek között göcseji  gyümölcsfafajtát nevel „tündérkertjében”, köztük olyanokat is, melyek már csak nála lelhetők fel. Jó 30 évvel ezelőtt kezdte a gyűjtőmunkát a göcseji tanyavilágban: oltóvesszőt vett a fákról, amit a vadalanyra oltva elültetett pórszombati kertjében.

A gyűjtemény elsősorban a Göcsej, Őrség és Hetés régi fajtáinak megmentésére irányult, ám mára kilépett a tájegység határai mögül. Érkeztek fajták az ország több pontjáról, a Felvidékről és Erdélyből is. Medes-hegyen a Kárpát-medence ősi fajtáinak gyűjteményét, azaz egy különleges gyümölcsfa génbankot hozott létre.

Kovács Gyula kezdeményezésével elindította az egész Magyarországra kiterjedt Tündérkert mozgalmat, melynek célja az ősi magyar, főkép Zala megyei gyümölcsfa fajok megmentése. Ma már több mint száz helyen kétezer fajta régi eredetű gyümölcstermő növényt gondoznak. Országos mozgalom indult a hazai őshonos gyümölcsfáik megőrzéséért: Zala és Vas megyei civilek felhívására több magyarországi településen ültetnek ritka gyümölcsfákat Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, március 25-én. Az akciót Kovács Gyula pórszombati erdész, örökségvédő gyümölcstermesztő kezdeményezte.Felhívásában azt kéri, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján mindenki oltson, ültessen egy fát nagyszülei hagyatékából, ezzel őrizze meg a jövőjét. Munkáját Magyar Örökség díjjal jutalmazták.  Ezek a fajták az évszázadok során tökéletesen alkalmazkodtak a környezetükhöz, ellenállóak, és általában nem igényelnek vegyszeres kezelést sem.

A kezdeményezést a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) is támogatja, hiszen, mint ahogy közleményében fogalmaz, valamennyiünk érdeke, hogy a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták, illetve tájfajták fennmaradjanak, újrahonosodjanak.

Az Európai Unió jóváhagyta az őshonos gyümölcs tájfajták szaporítását és árusítását lehetővé tévő rendeletet, így a tárca a jogszabály megjelentetésével is hozzájárul a kezdeményezés sikeréhez.

A minisztérium feladata, hogy a „száműzetésben tartott”, elfelejtett fajtákat újra divatba hozza, színesítve ezzel a választékot. Az üzletekben alig néhány zöldség- és gyümölcsfajta közül válogathatnak a fogyasztók, pedig több ezret őriznek belőlük a hazai génbankok.

(Benyújtott javaslat szövege)