Lenti Járási Értéknap

megyehaza
Elkészült a megyei értéktár új honlapja
2015-09-01
web_turje_01
Járási értéknap Türjén
2015-09-24

Lenti Járási Értéknap

web_01

Az értéknap 2015. június 20-án Lentiben a Templom téren került megrendezésre a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Bizottság feladatainak támogatása célelőirányzatból megvalósuló, a Zala Megyei Önkormányzat „Értéktárak népszerűsítése, helyi értékek feltárása” projekt keretében.

Az értéknapra meghívást kaptak Lenti járás települései, helyi termelők, értékeket előállító csoportok, civil szervezetek, magánszemélyek, kézművesek, művészeti csoportok és szólisták.

 

Az értéknap programja 10.00 órakor kezdődött a kirakodó vásárral, a települési értéktárak, a helyi termelők, kézművesek, népművészek bemutatkozásával. Az igényesen és ízlésesen kialakított standokhoz sátrakat, székeket, asztalokat biztosítottunk.

 

A Lenti Járási Értéknapon az alábbi szervezetek, települések, helyi termelők, kézművesek mutatkoztak be:

LENTI VÁROS

 

  • Lenti Települési Értéktár szellemi, értékei:
  • Tantalics Béla helytörténész megjelent könyvei,
  • Helyi költők verses kötetei: Kondákor Gyöngyi, V. Geresits Gizella, Soós József, Molnár Gábor,
  • Keszthelyi Jenő : Csontszilánkok – vadásznovellák című könyve,
  • Tóth Ernő evangélikus kántortanító élettörténete,
  • Horváth Károly népzenekutató hagyatéka: Vőfélykönyv Zalából és a Mura-vidékről, Zalabaksán Kósa Ferenc házánál, Bevonulok rózsám, Átimennék a Murán, Csufolók a Kerka mentén, Egy hernyéki parasztember dalkincse,
  • Kovács Béla: Fogyasztási Szövetkezet a Kerka mentén 1898-2008 című kiadványa.

 

  • Lenti Termálfürdő és Szentgyörgy Energiapark
  • Zalaerdő nemzeti értékei: Vétyemi Ősbükkös, Budafai Arborétum, Zalai gímszarvas, Csömödéri Állami Erdei Vasút, Vadászok életfája, Hét Vezér Emlékhely
  • Hácskó Imréné népi iparművész hetési szőttesei: abroszok, futók, szalvéták, díszpárnák, ágytakarók, függönyök
  • Primusa Kancsal Mária – Fumu kalács (baba kalács)
  • Dancs Annamária: házias jellegű ételek (kolbász, hurka, házi sör)
  • Dulics Margit kosárfonó: fűzvesszőből font termékek a hagyományos karkosár, fáskosár (tájszóval silinga), nagy fonott dobozok.
  • Takács Zsuzsanna kézműves: szalvétaképek. A szalvétatechnika a képek mellett a varrós és teás dobozokon, órákon, valamint ceruza és fűszertartókon is visszaköszön.

 

  • Beck Zoltán kézműves: papírtechnikával készült ajándéktárgyak.
  • Joós István helyi termelő: méz és méhviasz gyertyák.
  • Lenti és Vidéke Méhész Egyesület – mézkóstolás

 

NOVA KÖZSÉG

 

  • Nova Község értékei: Novai Plébániai Templom, Plánder Ferenc Helytörténeti Gyűjteménye, Göcseji Aratónapok
  • Csicsergő Szabadidő Központ
  • Együtt Sikeres Nováért Egyesület: Tündérkert –  gyűjteményes gyümölcsösek kertje, amelyben az őshonos novai gyümölcsfák egy –egy újraoltott példánya kapott helyet.
  • Kertészetek: Novaplant (Szalay Ervin), Szalay Díszfaiskola – Kertészet: dísznövények

 

HETÉSI TÁJEGYSÉG ÉRTÉKTÁR:

Hetési falvak: Bödeháza, Szijártóháza, Gáborjánháza, Zalaszombatfa értékei

  • Magyar tájdíj
  • Fumu (babakalács) – Primusa Józsefné Zalaszombatfa,
  • Kerek perec,
  • Fejes Csaba Zalaszombatfa, helyi termelő: kecskesajt  kóstolás és árusítás.

(krémsajt, natúr, fűszeres, lágy sajt és érett sajt)

  • Bekőné Agg Ilona : hökkön sült perec, Gáborjánháza

 

KÜLSŐSÁRD KÖZSÉG

 

Kozma Ferenc fafaragó: község címerek, dísztárgyak, használati tárgyak

 

IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉG

 

  • Iklódbördőcei kézműves szakkör munkái: terítők, párnahuzatok, futók

(zalai fehér hímzés, mezőségi hímzés, komádi hímzés, letenyei hímzés és hetzési hímzés)

  • Humanitárius település díj ( a falu közösségi életének, értékeinek fejlesztéséért elnyert díj)
  • Jövések könyve: szőlővessző és búzaszentelés (15 éve vezetik ezt a könyvet)
  • Farkas Jenőné kézműves: pörkölt torta és grillázskészítő, valamint textil ajándék tárgyak és harisnya virágok.

 

MÁROKFÖLD KÖZSÉG

 

  • Bedő Katalin kézműves: ölelő párna, táska, ékszerek (textil, bőr, gyöngy), textilből játék ló

 

 

  • Bérces Adrienn kézműves: kosárfonás papírból, gyöngyfűzés (gyöngyfa), pet palackból virág.
  • Högl Csabáné: vizuális kommunikáció
  • Palisca Mária keramikus: agyagból készített kis szobrok, amiknek fő témája az ember. A mesekerámia a kedvenc mesék egy-egy jellegzetes mozzanatát elevenítik meg.
  • Márokföldi Kalandpark – (installáció és prospektus)

 

PÓRSZOMBAT KÖZSÉG

 

  • Trajber Elemér méhész, mézkínálata: akác, vegyes virág, aranyvessző és gesztenye méz, valamint ízesített mézek: fenyős, céklás és mentás.

Kenőcsök: mézharmat, propolisz és méhviaszos.

 

SZÉCSISZIGET KÖZSÉG

 

  • Lengyelné Csondor Kata zöldség, gyümölcstermelő-feldolgozó: fűszernövények, gyógynövények, almaecet, tönköly, méz, vizes bázisú gyógynövény cseppek, zöldség, gyümölcs pástétomok, tinktúrák, rózsalekvár.
  • Pető Imre fafaragó hagyatéka
  • Zagyva Béláné kézműves: csuhé használati tárgyak
  • Kelemen Ilona kézműves: csuhé tematikus figurák, virágok
  • Pörge József intarzia: képek, bútorok, használati tárgyak
  • Bertalics Gyula makett készítő
  • Pörge Zoltán asztalos: használati dísztárgyak, méhészeti tároló edények, nagyapja hagyatékából régi asztalos szerszámok.
  • Pöszér József kádármester: hordók
  • Magyar Istvánné kézműves: rongybabák
  • Gyenese Viktória szalvéta gyűjteménye: 70-80-as évek, 90-es évek,  és napjaink.

 

A délelőtti napsütéses időjárás sajnos kedvezőtlen fordulatot vett. A hirtelen jött eső és zivatar miatt sajnos a délutáni programot a szabadban már nem tudtuk folytatni, ezért a kulturális műsor és a kézműves foglalkozások a művelődési központban kerültek lebonyolításra.

 

14.30 órakor Horváth László Lenti város polgármesterének köszöntőjével folytatódott a Lenti Járási Értéknap. Ezt követően kezdődött el a kulturális műsor, melynek  keretében amatőr művészeti csoportok és szólisták léptek színpadra.

 

Fellépők:

  • Kerka Táncegyüttes (Lenti) négy koreográfiát mutatott be: vajdaszentiványi, magyarpalatkai, sárközi és tyukodi táncokat.

 

 

  • Kelta Álom Ír Sztepp Tánccsoport (Lenti) táncaikban a hagyományos ír sztepp technikákat kombinálják más táncstílusokkal, melyeket a tradicionális ír zene kötöttségéből kilépve mutatták be.
  • Nefelejcs Népdalkör (Lenti) előadásban két népdalcsokor hangzott el:
  • Bakonyi népdalcsokor Balás Endre összeállítása
  • Zalai népdalcsokor Vajda József gyűjtésében
  • Csesztregi Pávakör műsora: Horváth Károly gyűjtötte katonadalok és Vajda József gyűjtötte betyárdalok.
  • Csonka Boglárka (Iklódbördőce) és Gubinecz Ákos (Nova) népdalénekesek előadásában citerakísérettel zalai népdalcsokor Vajda József gyűjtésében, szatmári összeállítás és csallóközi dudanóták hangzottak el.

 

Ugyancsak 14.30 órakor kezdődött el az intézmény előcsarnokában a gyermekek részére szervezett foglalkozások.

A kézműves foglalkoztatók keretében az érdeklődő gyerekek megismerkedhettek a fumu készítésével.  A zalaszombatfai Árvayné Balogh Anita irányításával agyagból készültek a fumuk, míg Primusa-Kancsal Mária segítségével főzött lisztgyurmából formázhatták a gyermekek a babakalácsot.

 

A rendezvény ideje alatt a művelődési központ kiállító termében a Lentiben élő és alkotó Molnár István tervező- grafikus képzőművészeti kiállítását tekinthették meg a látogatók.